Eddigi bejegyzéseim semmi rendszert nem tartalmaznak, legfeljebb annyiban, hogy mindegyikben van egy kis vasút. A fene se érti hogyan csempésztem bele a témát mindegyikbe. ;-) Most megint tartom magam a rendszeertelenségemhez.
Tegnap egy fotós barátommal elmentünk vadakat fényképezni. Eredetlieg egy jól behatárolt területen élő muflon (nem muff J) populációt céloztuk meg, mint témát. Jól rákészültünk az akcióra, felvettem a friss terepmintás nacimat, a terepmintás pólót, a fotós hátizsákot és irány a természet lágy öle. Mindenképpen mennem kellett otthonról mert a legkisebb lányom születésnapi bulija zajlott délután és nekem ilyenkor állandó balesetveszélytől tartva folyamatos késztetésem van a fegyelmezésre, így viszont a gyerekek nem éreznék jól magukat, meg én sem.
Az indulás után nem sokkal még az autóban ülve láttunk a műútról egy éppen zsákmányt ejteni készülő rókát, pont úgy pózolt mint a vizslák a vadászaton ha észlelik a vadat. Mivel teljes figyelmével a leendő áldozata felé fordult ezért azt gondoltam jó lenne megállni és lefotózni, de mire a fékre léptem már olyan helyen voltunk ahonnan nem tudtuk volna becserkészni ezért inkább tovább mentem.
Alig hagytuk ott az autót a műút mellett, amikor megugrasztottunk egy szarvas tehenet. Mire a fényképezőgépemet bekapcsoltam már el is suhant a rémült állat. Szomorúan konstatáltuk, ha volt is még szarvas a közelben azt valószínűleg riasztotta a nagy rohanásával, és ha a riasztottnak éppen nincs jobb dolga csatlakozni fog a menekülőhöz. Pusztán a jobb félni, mint megijedni gondolatot magáévá téve. Így aztán kicsit lazábban, a lábunk alatt ropogó törő gallyakra kevésbé figyelve és csevegve haladtunk tovább. Itt egy ideig nem lesz mit fotózni.
Egy fekete harkály kopácsolt valamelyik közeli fán, szerettem volna lekapni őkelmét, de barátom azt mondta ez a madár nagyon mozgékony, nagyon keveset van egy fán, mire megvolna a beállítás tutira, elrepül. Így aztán megint csak nem készült egy fotó sem. Mivel már bizsergett az ujjam, akarom mondani, mivel már amolyan harmadfokú tolófájásos késztetésem volt az exponálásra, kiszemeltem magamnak egy virágot és két-három lövéssel digitalizáltam őkelmét. Azért is készülnek fotók akárki meglássa, mondtam magamban. Persze az addig csörtető barátom kapásból kommentálta, hogy a vadak (akik nyílván éppen itt lapulnak a közelben) semmire nem allergiásak annyira, mint a felcsapódó tükör hangjára, ezért ha nincs fontos fotózni való, akkor inkább ne lövöldözzek itten a vak világba. Gondoltam magamban, amit gondoltam, de a nap végén mégiscsak be kellett látnom igaza volt, akárhogy csörtettünk ugyanis később, mégis lett téma éppen az orrunk előtt, de erről később.
Mivel a levegőbe szippantva valami olyat éreztünk az orrunkkal, mintha vad lenne a közelben a csevegést, beszüntettük és a lábunk alá is le-letekintve, igyekeztünk közel 100 kilós testünket inkább csak tovasuhanó piheként továbbítani leendő modelljeink felé. Persze a közelben sem voltak. Azonban elérkeztünk egy sziklás részhez, (ugyanis muflonokat akartunk fotózni, mint mondottam volt vala) látszott a nyomokon, hogy rendszeresen járják e területet. Most persze egy árva lélek sem volt a közelben.
Tovább ballagva kértünk egy kilátó szerű sziklás fennsíkra, innen csudaszép kilátás nyílt az alattunk elterülő völgyre, már megint fotózhatnékom volt, most a völgyben lévő farakásokat akartam művészien megkomponálni, meg a közelben a földön elkorhadó érdekes fatörzset. Barátom nem szólt csak villogott a szeme. Mivel leült a fűbe magam is ezt tettem és a csendben egyszer csak mekegés hallatszott. A közelben vannak a muflonok, haditervet készítettünk, le kell ereszkedni, és lent a vadászlesről becserkészni a modellt állni kívánó muflonokat. A szél éppen felőlük fúj a szagunkat sem fogják megérezni. Na azt nem is érezték meg de mire lecsörtettünk a meredek kavicsos és ezer meg ezer gallyal terített oldalon, addigra éppen el is mentek a mi modelljeink. Ez nem is csoda hiszen a völgy csendjében mint a petárdák durrogása úgy hatott ha ráléptünk egy gallyra ami természetesen készséggel engedelmeskedve a fizika törvényeinek el is tört. Mit eltört szinte szétrobbant.
Azért sem adjuk fel, bár bennem ekkor már körvonalazódott, hogy így ketten éppen egyel többen, vagyunk, mint kellene, mert őszintén megmondva még egy embernek is becsületére válik úgy közlekedni az erdőben, hogy a szuper érzékeny szaglású és hallású vadak ne szaladjanak ki mindjárt az országból is, nemhogy a saját erdejükből. Egyszercsak mocorgást hallottunk az avar alól, magam pocokra vagy egérre számítottam, azonban egy vakond volt. Mit egy odébb két lépéssel még kettő. Na ezt is lefotóztam, igaz nem jól mert vakuval, meg nagyon felülről, de megvan. Valószínűleg valahol kitaláltak a járataikból, és a kemény száraz földet nem tudták megdolgozni. Ezért kolbászoltak az avar alatt. Mi annak a valószínűsége, hogy három vakond (három vakondokok), éppen egy helyen téved ki a föld alól fényes nappal, és nem talál vissza? Ugye nem sok! Vagy van erre más magyarázat?
Folyt következik.
