A húgom az oka a családfa mániám kialakulásának ez teljesen egyértelmű, ő az aki egyszer átadott néhány nevet és néhány fényképet és egy klasszikus szépszülőkig felrajzolt családfát. Azonnal kíváncsi lettem, milyen részletek maradtak még ismeretlenek előttünk a család múltjáról? A másik felelős, apu unokatestvére Major György, ő már olyan adatokat hozott, amit mi még nem is mertünk álmodni, hogy valaha is megszerezzük. Nem csak nevek álltak immár a családfa Pászti ágán, hanem majdnem minden név mellett születési és halálozási dátum. Információ arról, hogy őseink melyik város, melyik utcájában nevelték őseinket. S az a fotó, amit Gyuri bácsi hozott, amin üknagyapám szerepel együtt dédnagyapámmal, dédnagyanyámmal valamint nagyapámmal és lány testvéreivel, szóval az a fotó végleg eldöntötte a kérdést: kutatnom, kell.

A vasútmániámért egyértelműen Dr. Zrínyi Miklósnét teszem felelőssé, ha ő az általános iskola után nem ajánlja a családomnak, hogy menjek a Mechwart András Ipari Szakközépiskolába, akkor ma valószínűleg központi fűtés szerelőként élném az életem. Másodsorban pedig felelős egy csomó vasutas kolléga, mert amikor eldöntöttem, hogy a középiskolás barátaimhoz hasonlóan mozdonyvezető leszek, akkor csodálatos mozdonyvezetőket, oktatókat ismertem meg. A vasútmániám kialakulásában a végső döfést Halász István egykori oktatótisztem, adta meg amikor egyszer megkért menjek el neki a nosztalgia kft boltjába, ahol árulják a vasúthistória évkönyvet. Míg visszafelé tartottam a könyvvel hát mit ad isten belelapoztam, mit mondjak tetszett, nem kicsit, NAGYON! Amikor átadtam neki tudtam, hogy ha az utolsó forintjaimat is kell ráköltenem a könyvre másnap már nekem is lesz. Úgy volt, alig vártam, hogy leteljen a szolgálat, utána útban hazafelé utolsó forintjaimon jó egy héttel a következő fizetés előtt megvettem. Még aznap éjjel elolvastam a számomra legérdekesebb részeket. (Ma azokkal az emberekkel dolgozom egy bizottságban, akik azokat a fejezeteket írták, erre akár büszke is lehetnék, de csak érdekességként írom le!)

Novemberben ünnepeltünk, édesanyám családjával ezen belül is az Üveges ágnak, leszármazottaival jöttünk össze, hogy köszöntsük egymást. Mit mondhatnék, úsztam az árral, gyorsan minden családból magam mellé ültettem azt, akinek leginkább a fejében vannak a saját ága adatai beírtunk mindent, amit csak lehetett.

Sikerült megtudni, hogy valószínűleg Üveges Jánosnak hívták az üknagyapámat, hogy dédnagyapámnak Üveges Ágostonnak, volt egy József nevű testvére. S erről az ágról itt is volt a jelenlegi tudásom szerinti legöregebb Üveges: Üveges János. Ágoston dédnagyapám élő gyerekei közül csak Kálmán nem jött el de az ő fia és teljes családja velünk volt. Az élő testvérek, aki keljöttek: László; Magdolna; Imre, természetesen mindhárom testvér leszármazottai itt voltak. Sajnos a hét testvérből három már nincs közöttünk a legidősebb István még 1945-ben (leszármazott nélkül), nagyapám Ferenc 2000-ben, János egyelőre általam nem ismert időpontban halt meg.

Négy generáció volt jelen a találkozón. Ágoston és testvére gyermekei, mint első generáció; második generációként édesanyám és unokatestvérei, harmadik generációként én és másod-unokatestvéreim. (Ezt én leginkább dédunokatestvérnek nevezem. Itt érdekesség, hogy anyu legfiatalabb unokatestvére nálam öt évvel fiatalabb, ergo sokan azt hiszik nekem unokatestvérem). S negyedik generációként a gyermekeim és az ő harmad-unokatestvéreik (Ükunokatestvérek). A legidősebb születési ideje és a legfiatalabb születési ideje között (1932.05.05. és 2007.09.13) valamivel több, mint 75 év van.

Az, hogy kellene egy ilyen bulit tartani évekkel ezelőtt felmerült, ezért is leginkább a húgomat terheli a felelősség, de sokáig csak terv maradt. Mígnem Imre anyu unokatestvére elhatározta, itt az idő meg kell tartani a bulit, nincs mire várni. Ezúton is hála és köszönet neki, hogy ezt a kisebb esküvővé alakuló rendezvényt megszervezte és pláne azért, hogy megfinanszírozta. Nagyon jól esett látni milyen jól érzi magát mindenki, legfiatalabbtól a legidősebbekig folyt a tánc. Ha a zenészek megpihentek, akkor felcsendültek jó nóták. Remélem, hogy ez csak az első ilyen összejövetel volt és nem az utolsó.

Már ott elkezdtünk többen ötletelni azon, hogy hogyan lehetne hagyományt teremteni a családi randevúból. Szó volt közös piknikről, esetleg gulyás főzéssel, pince bulival.

Azt már a buli előtt megtudtam, hogy az én 2005-ben született kisfiam, már nem lehet a legfiatalabb Üveges leszármazott, mert Zsombor a fenti születési dátumával messze fiatalabb nála, de hogy a bulit végül szervező Imre is megörvendeztet minket egy 2007-es utóddal ez mintha titkos infó lett volna. Sőt Üveges Zsuzsannának is idén született meg az unokája. Hát mit kívánhatnék mást a családnak, mint azt, hogy sok ilyen évünk legyen még, Üveges János ezeknek, az újszülötteknek a szépapja, minden bizonnyal elégedett lenne az idén született három szépunokával.

Készítetem egy mérleget Üveges Jánosnak, és nejének van ma 11 szépunokája; 26 ükunokája; 21 dédunokája (itt már sajnos vannak, akik nem élnek); 9 unokája (ebből öt még él); és két gyermeke (már nem élnek). Remélem, hogy az epöli mikrofilmek átkutatása során még találok a két gyermek mellé további testvéreket, akikre a ma élők már így nem emlékeznek, és tovább gyarapodik ez a szép családfa.

Hát valahogy így van az, amikor az ember nem tud szabadulni a kialakult mániájától, és miközben a múltat kutatja jól tisztába, jön a jelennel is!